3x-os pozitív

a szűrések fontosságáról


Azt hiszem, ez lesz a leghosszabb és legnehezebb írásom, amit valaha is meg kellett írnom. Nagyon nehéz kilépni a komfortzónámból és kitárulkozni a világ előtt azért, hogy segíthessek.

Rengeteg időnek, pontosan 4 évnek kellett ahhoz eltelnie, hogy képes legyek megírni a mi nagyon gyors lefolyású tragédia sorozatunkat. Folyamatosan halogattam az írást a megszólalást, pedig tudom, hogy nagyon fontos ez a téma és mindenkinek tudnia kell ezt, de egyszerűen nem tudtam leülni és leírni, amin átmentünk.

Hirtelen a szívem nagyon elkezdett kalapálni és az ujjaim egyre hidegebbek és merevebbek. Nem gondoltam, hogy ennyi idő után is ilyen kemény és megrázó lesz.

Remélem ezzel a kitárulkozással sikerül felhívnom a nők és édesanyák figyelmét a szűrések fontosságára, illetve mire kell még jobban odafigyelni, pláne akkor, ha már Édesanya vagy.

Párommal és az 1 éves kisfiammal nagyon boldogan éltünk, minden olyan tökéletes volt,

már-már idilli.

Robin a kisfiam mindig is jó alvó volt, jó étvágya volt, mindent evett, szépen játszott, kedves, segítőkész remek kissrác.

A vállalkozásom is jól ment, egyszóval óriási összhangban volt a családunk és maximális harmónia volt az életünkben.

Gondoltunk már rá, hogy majd valamikor jöhetne egy kistesó, de úgy gondoltuk, picit még várunk vele.

Hirtelen ötlettől vezérelve párom szülinapján úgy döntöttünk, hogy ezen az egy napon utat adunk a kistesónak, ha szeretne, hát jöjjön, mert hát az milyen romantikus lenne :D

Meg is lepődtünk azon, hogy pár héttel később pozitív lett a teszt eredménye.

Hihetetlen boldogok voltunk és mennyire menő már, hogy szülinapi babánk lesz<3

Szépen jártam a terhesgondozásra, ahol minden rendben volt.

Egyik héten elmentünk pihenni, wellnessezni, amikor a nőgyógyászom láttam, hogy hívott, miközben reggeliztünk.

Itt éreztem, hogy valami nem jó, mert sose szokott ő mobilon keresni. Sikerült visszahívnom idővel és az orvosom közölte velem, hogy a rákszűrésem eredménye pozitív lett és méhnyakrákom van.

Ez egy olyan hívás, aminél az ember lefagy és hirtelen azt sem tudja mit mondjon, kihez forduljon, mit csináljon és valahogy nem is jut az ember eszébe, hogy ez vele megtörténhet, pláne terhesen, mintha az áldott állapot védene is bármitől.

A mai napig nem tudom miért, de azonnal hazajöttünk a nyaralásból, mintha otthon biztonságban lennénk, vagy nem is tudom megmagyarázni, valahogy haza kellett jönnünk.

Természetesen végigsírtam az utat, néztem a fiamat, Robint. 

Vajon ki fogja felnevelni?

Mi lesz a leendő kisbabámmal?

Lehet esélyem sem lesz megismerni vagy csak nagyon rövid ideig..... 

Rosszabbnál rosszabb gondolatok kavarogtak a fejemben folyamatosan.

Ilyen esetekben hajlamosak vagyunk mindig a legrosszabbra gondolni.

Még aznap több doktorral beszéltünk, mindenki nyugtatott, hogy nem olyan nagy a baj, még időben vagyunk, de meg kell műteni.

Volt aki azt mondta azonnal, volt aki azt mondta, várjunk még.

Sikerült egy nagyon jó szakembert találnunk, amiért életem végéig mindig hálás leszek. Ő megnyugtatott, hogy nem lesz semmi baj, meg fogok gyógyulni és a babánk is jól lesz.

Az orvosom mondta, hogy ráérünk szülés után a műtéttel, várjuk meg a kisbabánk érkezését.

Közben elmentünk a 12. heti genetikai ultrahangra, ahol megállapították, hogy minden rendben van a kisbabánkkal. Végre valami jó hír!

A babánk egészséges!

Mennünk kellett újra citológushoz, aki megnézte milyen típusú rákos sejtek találhatóak a méhnyakamnál és kiderült, hogy sajnos a leggyorsabban terjedő fajta, kissejtes.

Így nem volt más választásom, azonnal mentünk műtétre a kisbabánkkal együtt. A dolog pikantériája, hogy mindez a születésnapom alatt zajlott. A műtét jól sikerült, a kisbabánk túlélte. 2 nap múlva ki is engedtek és amint hazaértem, hívott a nőgyógyászom. Csodálkoztam is nagyon, hogy milyen aranyos, biztosan érdeklődik hogy vagyok és tudja, hogy most jövök haza a műtétről.

Hát nem ezért hívott.

Kiderült, hogy a vérképem rossz lett és nagy esély van arra (1:50-hez), hogy a gyermekem súlyos genetikai rendellenséggel rendelkezik, így további vizsgálatok kellenek, jelentkezzek be egy méhlepény biopsziára (choironboholy biopszia).

Ezt már nem tudtam befogadni.

Most jöttem ki a műtőből, ahol méhnyakrák miatt műtöttek terhesen és most felhívnak, hogy lehet súlyos genetikai rendellenessége van a gyermekemnek?

Biztos voltam benne, hogy ez lehetetlen, még az is eszembe jutott, hogy valaki szivat engem és van egy teszt, hogy vajon mennyi tragédiát bír ki egy terhes nő.

2 hét leforgása alatt ezeket a diagnózisokat egyszerűen képtelenség befogadni.

Hirtelen rengeteg orvosom lett. Volt citológusom, onkológusom, genetikusom, 2 nőgyógyászom, szülészorvosom.

Az időzítés szintén a lehető legrosszabb volt, mert a méhlepény biopsziára bejelentkezni nem lehet azonnal, kell pár nap átfutás és épp karácsony, szilveszter előtt voltunk.

Mondták, hogy meg kéne várni az ünnepeket, majd mikor megnézték a kartonomat és látták mennyi mindenen mentem keresztül, azonnal intézkedtek, hogy még karácsony előtt meg tudják csinálni a mintavételt.

Hirtelen elhíresültem a klinikán és tényleg mindenki nekem akart segíteni. Ennél stresszesebb, lehangoltabb és fájdalmasabb karácsonyt nem is lehet elképzelni. Nincs rosszabb, mint amikor az ember vár egy eredményre, ami az egész életét befolyásolni fogja.

December 27-én hívtak, hogy megvan az eredmény és sajnos pozitív. A kislányunk súlyos genetikai rendellenességgel rendelkezik.

Na itt összeestem.

Mit is éreztem akkor? Nem tudom leírni, pedig a magyar nyelv igen kifejező, de ezt nem lehet szavakba önteni.

Minden összedőlt, minden hirtelen értelmetlennek tűnt, nem értettem, miért történik mindez.

Hogy lehet egyszerre ennyi terhet elviselni? Hogyan szedjem össze magam, hogy ezt a kisfiam ne érezze meg olyan erősen? Egyáltalán hogyan kell ezt túlélni? Mit csináljak? Hogyan maradjak erős?

Mondták, hogy keressek egy szülészorvost, aki beindítja a szülést.

Nagyon sokat olvastunk utána és rengeteg orvossal konzultáltunk és igen, meghoztuk a döntést és kerestünk egy orvost, aki a frissen vágott méhnyakammal sérülten, be tudja indítani a szülést.

Mivel ez Karácsony másnapján volt, így mondták, hogy január 5-én tudnak csak fogadni, mert addig senki sem dolgozik.

Így utólag ez egy nagyon-nagyon embertelen dolog volt. Azokat a napokat éveknek éreztem, minden perc óriási fájdalom volt, de akkor olyan sokkos állapotban voltam, hogy egyszerűen nem volt erőm ezen veszekedni, harcolni és nem is tudtam, hogy zajlik le egy ilyen folyamat. Utólag tudtam csak meg, hogy ezeket a szüléseket azonnal be szokták indítani, hogy ne szenvedjen a család ennyit.

Végül 18 hetesen megszültem 30 órás nagyon kemény vajúdás és többszöri ájulást követően a kislányunkat.

Elköszöntem tőle, megsimogattam és megköszöntem neki, hogy megmentette az életemet. Ez még külön egy nagyon hosszú történet lenne milyen is volt a szülés, elköszönés, gyász és ennek a feldolgozása....emlékére a házunk elé ültettünk egy rózsaszín virágú japán díszcseresznye fát.

Tudtam, hogy nehéz lesz ezt leírni négy év elteltével is, és még mindig az egész testem beleremeg és jéghideg verejték lepi el a bőrömet, mikor újra belegondolok, mit is kellett egy-két hónap alatt átélnünk.

Szerencsém volt, hogy a párom mindenben mellettem volt és szervezkedett, intézkedett, biztatott, próbált hinni, feltölteni, kikapcsolni. Hol ő omlott össze, hol én, de a lényeg, hogy végig egymás mellett voltunk és tudtam, hogy majd minden rendbe fog jönni. Robin előtt próbáltam erős lenni és inkább akkor kisírni magam, mikor ő alszik, illetve nagyon sokat levittem játszótérre, mert akkor legalább futkározott, mászókázott és nem közvetlenül rám figyelt, így azt hiszem őt ettől megóvtuk. Érdekes volt közben hallgatni a játszótéren a többi anyukákat, akik panaszkodtak, hogy milyen hideg van, a párja sose viszi ki a szennyest, a gyerek ma 6-kor felébresztette és a kávéját se itta meg, már megint tiszta kosz lett a ruhája, pedig ma mostam.... (sokszor nem is vesszük észre mikből csinálunk nagy problémákat)

A tragédiáim közepette egy nagyon fontos dolgot sikerült megtudnom, amit nem is értek, hogy miért nem mondanak el minden nőnek, aki szül.

Minden szülés után a méhnyak sérül!

Szülés után, ahogy a méhnyak sejtek elkezdenek szépen lassan regenerálódni, akkor picit nagyobb esélye van a nagymértékű osztódásoknak köszönhetően, hogy nem csak a jó sejtek kezdenek el osztódni, hanem a rossz típusú sejtek is, tehát MINDENKI AKI SZÜLT, EGY ÉVEN BELÜL MENJEN EL RÁKSZŰRÉSRE!!!!!

Én másfél évvel ezelőtt voltam rákszűrésen, mielőtt ez kiderült volna és igaziból nem is terveztem elmenni még pár hónapon belül, ugyanis egy üde 30-as vagyok és velem nyilván ez nem történhet meg.

Kérlek benneteket, tanuljatok a hibámból és menjetek el szűrésekre bármennyire is unalmasan hangzik és azt hisszük, hogy ugyan már, fiatal vagyok, nem fáj semmim, nem lehet baj....

Ha nem esem teherbe a párom szülinapján és így a terhesség miatt nem derül ki még időben a betegségem, akkor lehet a kisfiammal már nem tudnék együtt játszani.

A másik nagyon fontos dolog, amit ebből leszűrtem, hogy egy hónap alatt mennyi minden meg tud változni, és a feje tetejére állhat az egész világunk. Üljünk le, és nézzünk körbe mink is van és becsüljük meg, értékeljük, mondjuk ki, köszönjük meg és legyünk hálásak!